írta: Dr. Gippert Tibor
A táplálóanyag-szükségletet létfenntartó és termelõ szükségletre szokás felosztani. A nyugalmi állapotban levõ, tehát húst, tejet, vemhet, szõrt nem termelõ nyúlnak is szüksége van különbözõ táplálóanyagokra az alapvetõ életfolyamataihoz. Ezek a testhõmérséklet fenntartása, a légzés, az emésztés, a mozgás.
A termelés táplálóanyag-ellátását a testtömeg gyarapítása, a szaporodás, a vehem képzése, a tejtermelés, a szõr-, vagy gyapjútermelés igényei szabják meg. Az esetek nagy többségében a létfenntartás és valamilyen termelés táplálóanyag-szükségletei egy idõben, el nem választhatóan jelentkeznek.
A takarmányozással az életmûködéshez és a termeléshez szükséges táplálóanyagokat juttatjuk be a szervezetbe. Ezek az anyagok a táplálóanyagok (energia, fehérje, nyersrost), valamint a hatóanyagok (ásványi anyagok és vitaminok).
A nyúl energiaigényét régebben keményítõértékben, majd kalóriában, újabban Joule-ban fejezzük ki. Egy 4 kg testtömegû, kifejlett nyúl létfenntartó hasznosítható energiaszükséglete 1400-1500 kJ, vagy 1,4-1,5 MJ (330-360 kcal). 1 MJ (megajoule) = 1000 kJ-al (kilojoullal). A kcal-t (kilokalóriát) 4,18-al szorozva kapjuk a kJ-t. A termeléshez ennél jóval több energiára van szükség, így a termeléstõl függõen minden testtömeg kg-ra 1,0-1,2 MJ emészthetõ energiát vehetünk számításba. Az energiaszükségletet fõként energiában gazdag abrakfélékkel fedezzük. Ehhez járulhatnak még a zsírdús olajos magvak, pogácsák, a könnyen emészthetõ szénhidrátokat tartalmazó gyökgumósok (burgonya), valamint a rostos szálas takarmányok. A már említett vakbéltevékenység során ugyanis a nyúl a lágy bélsár visszafogyasztásával a nyersrost jelentõs részébõl is képes energiát képezni.
A szervezet energiaigényének kielégítése alapvetõ feladatunk. Az energia teszi lehetõvé az életfolyamatok fenntartását és a termelést. A fehérjében gazdag nyúlhús és a rendkívül koncentrált fehérje- és zsírdús nyúltej elõállítása a szervezetnek energiaigényes feladata. A nyúl takarmányfelvételét többnyire ennek energiatartalma határozza meg. Az energiában gazdag takarmányból a nyúl kevesebbet, az energiában szegényebbõl többet vesz fel. Egy bizonyos határ alatt azonban - amikor az energiatartalom már nagyon alacsony, a takarmány nagyon silány - már nem tud annyit felvenni, mint amennyi az energiaigény kielégítéséhez szükséges lenne. ezért a nagy termelésû növendékeket, termelõ anyákat mindig megfelelõ energiaellátásban kell részesítenünk, annak érdekében, hogy termelésük igényeit fedezni tudják. Lényegesnek látszik az energiatartalom és más tápanyagok aránya is. Egy francia kutató az energiatartalom és a kéntartalmú aminosavak között talált összefüggést. Ha több energiát nyújtunk, akkor a metionin és a cisztin szintjeit is célszerû növelni.
Ezek összevetésébõl energiaellátás szempontjából takarmányozásunkat beállíthatjuk és rendszeresen ellenõrizhetjük. Számításainkat kissé bonyolítja az a körülmény, hogy a régi számítások és táblázatok fõként keményítõértékben találhatók meg. Minthogy a keményítõérték-számítás sok hibával volt terhelt, világszerte áttértek az új számításokra.
A növendéknyúlnak a gyarapodáshoz, az anyanyúlnak a tejtermeléshez sok fehérjére van szüksége. A fehérjeigényt a takarmány százalékában szoktuk megadni. A termelõ nyúl fehérjeellátásához a takarmánynak általában 16-17 százalék fehérjét kell tartalmaznia. A hízónyúl igénye kisebb (15-16,5 %), a szoptató nyúl 16-18 % fehérjét igényel. A legnagyobb termelésnek kitett, intenzíven szaporított anyák fehérjeigénye pedig 20 % körüli.
A takarmányban az energiának és a fehérjének megfelelõ arányban kell lennie. Hiába adunk sok fehérjét, ha nincs energia, akkor az állat a fehérjét sem tudja jól hasznosítani. Ez fordítva is igaz, fehérje hiányában bõséges energiaellátás mellett sincs megfelelõ termelés, ilyenkor a nyulak elzsírosodnak.
A fehérjék aminosavakból épülnek fel. A takarmányok általában 23-féle aminosavat tartalmaznak. A nyúl számára 10 aminosav nélkülözhetetlen, ami azt jelenti, hogy ezekhez a takarmányból feltétlenül hozzá kell jutnia. A többi aminosavat a nyúl maga is elõ tudja állítani.
Az abraktakarmányok tárgyalásakor többször említettük, hogy "fehérjéjük nem eléggé nagy biológiai értékû". Ez azt jelenti, hogy bizonyos aminosavakból keveset tartalmaz. Elsõsorban a metionin és a lizin nevû aminosavak mutatkoznak fontosnak, az abrakfélék, a gabonaszemek ezekbõl eléggé hiányosak. Ezzel szemben az olajos magvak, mint a szója, a napraforgó, a repce, vagy a len, ezekbõl a fontos anyagokból bõvebben tartalmaznak. Szerencsére a pillangós növények elfogadható aminosav-összetételûek, így a lucerna is. A szervezet számára fontos, hogy az egyes aminosavak a mennyiségeken túlmenõen egymáshoz viszonyított arányaikban is megfelelõek legyenek. A fölöslegben adott aminosav az egyensúly megbomlásához vezet, emésztési depressziót válthat ki. A nyulak táplálásában fõként a lizin, a metionin, a cisztin és az arginin mennyiségére és arányaira kell ügyelni. Újabban egyre többet foglalkoznak a treonin-igénnyel, fõként a nagy növekedési erélyû húsnyulak takarmányozásában látják jelentõsnek ezt az aminosavat.
A nyúl a lágy bélsár visszaevésével értékes fehérjékhez, ezekben aminosavakhoz jut. Így hiányos ellátás esetén is képes bizonyos mértékig fedezni aminosav- és fehérjeszükségletét.
A nyúl a nyersrostot viszonylag gyengén képes megemészteni, táplálóanyag-ellátásában sem játszik fontos szerepet, takarmányozásában azonban mégis nélkülözhetetlen. Nyersrost hiányában a bélmozgások renyhülnek, bélsárpangás lép fel. A pangó bélsár miatt emésztõszervi megbetegedések, bélgyulladások, hasmenés, súlyos esetben elhullás következik be. A kevés nyersrost következménye a vakbéltevékenység renyhülése. Ennek hatása a lágy bélsár képzõdésének zavara. Mindezek miatt a nyúl takarmányának legalább 14-16% nyersrostot kell tartalmaznia. Ebben 8-10% emészthetetlen rost legyen. A rost szerkezete azért fontos, mert csak úgynevezett strukturális, emészthetetlen rost képes elõsegíteni a kellõ bélmozgásokat.
A legjobb nyersrostforrások a szálasan etetett szénafélék. Rostban dúsak még a szalmák, a kukoricaszár, a napraforgóhéj. Tápokban viszonylag jó rostforrás a búzakorpa is. Ha rendszeresen etetünk a szemes abrak vagy a táp mellett szénát, akkor a bélmûködés és a vakbéltevékenység zavartalan lesz, nem kell aggódnunk emésztõszervi megbetegedések miatt. Tudnunk kell viszont azt is, hogy a nyersrostban dús takarmány a vele együtt etetett, táplálóanyagokban gazdag takarmányok anyagainak kihasználhatóságát rontja. Romlik az energia és a fehérjék kihasználhatósága, vagyis a tényleges szükségleteknél valamivel többet kell etetnünk. A nagyon sok rostos takarmány etetése nem elõnyös, mert szokásos ellátás esetében a nyúl viszonylag kevesebb táplálóanyaghoz jut. Bizonyos, hogy a nyúl számára nem közömbös a rost fizikai formája, pl. az õrlés finomsága, de igényét befolyásolja a nyersrostot adó takarmányok fásodottsága is.
A nyulak takarmányaikban általában viszonylag kis mennyiségekben igénylik az ásványi anyagokat. Mégis rendkívül fontosak, mert hiányuk vagy nem megfelelõ arányuk a szervezetben rendellenességeket okoz, végsõ soron a termelést rontja.
A takarmányokban levõ ásványi anyagokat két nagy csoportra osztjuk.
1. Szervalkotó, nagyobb mennyiségekben jelenlevõ elemekre. Ilyenek a kalcium, a foszfor, a magnézium, a nátrium, a kálium, a kén és a vas.
2. Mikro- vagy nyomelemek. Ilyenek a cink, mangán, a réz, a jód, a kobalt, a nikkel és a szelén.
A mész és a foszfor
A nyúl testében levõ ásványi anyagok 60-70%-át ez a két elem teszi ki. Hiányuk vagy nem megfelelõ arányaik a fiatal állatokban növekedési zavarokat, rossz csontosodást (angolkórt), gyenge tömeggyarapodást, az ellenállóképesség csökkenését okozzák. A tenyészállatokban gyenge fogamzás, terméketlenség, magzatfelfalás, lesoványodás, görcsös állapot, csonttörékenység figyelhetõ meg. A felsorolt gondok elkerülése érdekében a választott hízó- és tenyésznyúl-állományoknak 0,6-0,8 % kalciumot és 0,4-0,5 % foszfort kell nyújtanunk a takarmányban. A vemhes és szoptatós anyák igénye nagyobb. Nekik a takarmányokban 1,2 százalék kalciumot és 0,8 százalék foszfort adjunk.
A nyúltápokban ezek az ásványianyagok helyes arányban szerepelnek. A nyulak természetes takarmányai közül a szálastakarmányok, különösen a pillangósok (lucerna, vöröshere) sok kalciumot, az abraktakarmányok pedig sok foszfort tartalmaznak. A kiegészítõ-anyagok között megismert szénsavas mész a kalcium, az ÁP-18, vagy ÁP-17 készítmény a foszfor pótlására javasolható. Jól hasznosuló foszfor-forrás az MCP, vagyis a monokalciumfoszfát.
A magnézium hiánya növendékekben gyengébb gyarapodást, kifejlett egyedekben görcsös állapotot, súlyosabb esetekben elhullást okozhat. Gyakori jelenség a szõrrágás, ami esetenként a növendékek lekopaszodásához vezethet. Egyes kistermelõk ilyenkor gipszdarabokat helyeznek a ketrec oldalfalára, hogy a nyulak kielégítsék igényeiket.
A nátriuimklorid vagy konyhasó hiánya csökkent étvágyat, gyenge növekedést okoz. Tenyészállatokban szaporodási zavarok mutatkozhatnak, az anyák tejtermelése csökken. Mégsem célszerû a sót túladagolni. A gazdasági eredetû takarmányok etetése esetében az adagolt mennyiség 0,5 %-ában keverünk be konyhasót. A leginkább biztos megoldás a már említett nyalósó.
A kálium hiányával gyakorlatilag nem kell számolnunk, mert a természetes nyúltakarmányok gazdagon tartalmazzák. Túladagolása inkább elõfordulhat, mivel a nyúltakarmányok jelentõs részét képezõ lucerna káliumtartalma igen magas. A sok kálium egyébként vesebántalmakat okozhat.
A kén a szervezet fehérjéinek felépítésében, a kéntartalmú aminosavakban szerepel. Ilyen a már említett metionin és cisztin nevû aminosav, amelyeknek többek között a szõrfejlõdésben is szerepük van. A takarmányokban 0,2-0,3 % szerves formájú kénnek kell lenni.
A vas fõként a vörös vértestekben fordul elõ. Hiánya vérszegénységet okoz. Pótlásáról csak vemhes anyáknál és választott növendékeknél célszerû gondoskodni. Egy kg takarmányhoz 200-400 mg vaskiegészítés szükséges.
A mikroelemek a nyulak szervezetében igen kis mennyiségekben fordulnak elõ, ezért takarmányukban is csak kis mennyiségekben igénylik. Hiányuk azonban súlyos zavarokhoz vezethet, ezért figyelmet érdemelnek.
A réz szintén a vérképzésben játszik szerepet. Hiánya esetén csökken a kisnyulak ellenállóképessége, hasmenés, étvágytalanság léphet fel. A takarmányban 200-300 mg szükséges kg-onként.
A jód hiánya esetén anyagcserezavar jelentkezhet. A nyúl jódigénye 100 mg takarmány-kilogrammonként.
A mangán hiánya csökkent növekedést, csonttorzulást, szõrrágást válthat ki. A nyulak természetes takarmányaiban többnyire elegendõ mennyiségben megtalálható. Minden kg takarmányban 3-10 mg mangán legyen.
A kobalt hiánya étvágytalanságot, borzolt szõrzetet, mozgászavarokat válthat ki. A nyúl egészen csekély mennyiségben igényli, egy kg takarmányban 10-20 mg szükséges.
A nyúltápok, de a természetes nyúltakarmányok is többnyire tartalmazzák ezeket az elemeket. Azok a kistermelõk, akik nyúltápot csak kis mennyiségben, vagy egyáltalán nem etetnek, a gazdasági takarmányokhoz 0,5 % nyúlpremixet keverjenek. A premix ezeket az elemeket megfelelõ mennyiségben és arányban tartalmazza.
A nyúl szervezetében egyes vitaminokat saját maga elõállít, másokat viszont nem, így ezekrõl a takarmányokban kell gondoskodnunk. A hiányos vitaminellátás a növendékek gyengébb fejlõdéséhez vezet, a tenyészállatokban szaporodási zavarok léphetnek fel, csökken a betegségekkel szembeni ellenállóképesség.
A nyulak takarmányozása során leggyakrabban az A-, a D- és az E-vitaminok hiánya okozhat gondot, de kimutattak már K- és B-csoportbeli vitaminok hiányából eredõ rendellenességeket is.
Az A-vitamin hiánya leginkább a szaporodásban és a fiatalkori növekedésben okoz gondot. A növendékek gyenge tömeggyarapodását figyelték meg, amit lesoványodás, hasmenés követett. A nyulak takarmányaikban az A-vitamin elõanyagához, a karotinhoz jutnak hozzá. Ebbõl a máj szöveteiben képzõdik az A-vitamin. Sok karotint tartalmaznak a zöldtakarmányok, a jó minõségû, zöld színû, sok levelet megtartó szénák és szénalisztek. Ugyanígy jó karotinforrás a sárgarépa, a sárga kukorica is. Ezért a gyakorlatban az A-vitamin ellátást nyáron zöldtakarmányokkal, télen sárgarépával oldhatjuk meg természetszerûen. Ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor a kereskedelmi forgalomban kapható készítményekhez nyulunk. Ilyen a Phylasol A-D, a Phylapolivit és a többféle vitamint tartalmazó Phylasol A-D-E, a Phylasol Combi, Tetravit Combi, Vitazol Combi.
A D-vitamin hiánya növendéknyulakban csontosodási zavart okoz (angolkórt). A nyulak mesterséges takarmányai közül a napon szárított szénafélék tartalmaznak nagyobb mennyiségben D-vitamint. Szükség esetén az Ossiferol készítményt alkalmazzuk.
Az E-vitamin hiánya szaporodási rendellenességeket okozhat. Megfigyeltek izomsorvadást, szívizomgyulladást és májelfajulást. A nyulaknál E-vitaminhiány általában ritkán fordul elõ, mivel a zöldtakarmányok, szénák, gabonafélék egyaránt gazdagon tartalmazzák. A pótlás a korábban említett csíráztatott gabonamagvak etetésével lehetséges, fõként anyák és tenyészbakok esetében.
A K-vitamint a nyúl emésztõcsatornájában elõállítja, így hiányával aligha kell számolnunk. A szokásos takarmányok és a szénafélék egyébként is bõven tartalmazzák.
A B-vitamincsoport. A nyulak a vakbélben történõ baktériumos tevékenység folytán elõállítják ezeket és a lágy, vagy vitaminbélsár visszafogyasztásával saját maguk gondoskodnak a szükségletek kielégítésérõl. Gyakran elõfordul azonban, hogy emésztõszervi megbetegedések jelentkeznek, hasmenés következik be, így a lágy bélsár képzõdése és a cékotrófia megszûnik. Ilyenkor léphet fel B-csoportbeli vitaminok hiánya. Hiánytüneteket válthat ki egyes gyógyszerek adagolása is (Pl. Sulfonamid készítmények). A B-csoportbeli vitaminok hiánya rossz szõrfejlõdést, idegrendszeri zavarokat okozhat, továbbá a növendékek gyenge fejlõdése, soványodása, izomsorvadása, hasmenése figyelhetõ meg.
A már említett természetes vitaminforrásokkal a legtöbb vitaminhiányt elkerülhetjük. Ha mégis akadnak gondjaink, akkor gondoljunk arra, hogy a nyúlpremix tartalmazza a nyulak számára létfontosságú valamennyi vitamint. Elõvehetjük a vitamin-készítményeket is. A Phylasol A-D vízben oldódó A- és D-vitamin kiegészítõ. Tenyészanyák részére 0,8-1,0 ml, választott növendékek részére 0,5 ml adagban nyújthatók egyedenként, ivóvízhez keverve.
A Phylasol A-D-E szintén vízben oldódó készítmény, egyszeri adagolása 4-6 hétre elegendõ. Tíz anya részére 15 g, tíz választott nyúl részére 6 g mennyiséget keverjünk az ivóvízhez.
A Phylasol Combi szintén ivóvízben nyújtható. Tenyészanyáknak és bakoknak, valamint választott növendékeknek havonta 3-5 napon át folyamatosan adjuk. Adagja élõtömeg-kilogrammonként 0,1-2,0 g.
A nagyobb üzemekben a szaporítási ritmusnak megfelelõen rendszeresen itatnak vitaminkészítményeket. Ilyenkor jó szolgálatot tesznek azok az itatórendszerek, amelyek nyomáscsökkentõ tartályaiba a vízben oldódó vitaminkészítményeket adagolni tudjuk.